Délelőtt Matyi papírt és filctollat kért. Letelepedett a kisasztalához, és alkotott. Majd jött és büszkén mutatta a művét. Olyan aranyos volt, és olyan öröm volt az arcán. azt hittem megzabálom.

Megkérdeztem, kinek rajzolta. Általában Apának szokott rajzolni. Most azt mondta Babáé, és a pocakomra mutatott.  Arra kérdésre pedig hogy mit rajzolt, azt mondta Tita, azaz cica.

Hát nem szívetmelengető? :)

Azaz Matyi ma 23 hónapos.  1 hónap múlva újra születésnapja lesz. Hihetetlen!!!!

Még emlékszem az első esténkre.... mintha csak tegnap lett volna.  A frissen vágott hasammal nem éreztem magamban annyi erőt, hogy szopi után kikecmeregjek a hipermagas kórházi ágyból és visszategyem az neki rendelt kis zsúrkocsiba. Így ott maradt mellettem. Meg se mertem mozdulni, igaz, meg se tudtam volna, mert annyira féltem, hogy történik vele valami, összenyomom, ráfekszek, bármi.... még a kislámpát is égve hagytam.  A szobatársam egész este síró kislánya cseppet sem zavarta a mi kettőnk idilljét. Csak néztem Őt.... le sem tudtam venni róla a szememet. Olyan szép volt, olyan békés, olyan nyugalom áradt belőle. Aludt. Csöndesen, békésen, a kis ráncos kezecskéit össze voltak téve.  Ha fölé hajoltam óvatosan, nehogy felébresszem, akkor éreztem, ahogy a kis pihéket a buksiján, és a babaillatot. 

Minden este rácsodálkozom, hogy milyen nagy már... hogy meddig ér az ágyban. Már nem kisbaba. 

És minden éjjel rácsodálkozom, hogy mégis milyen kicsi még.... amikor alszik, ugyanolyan mint amikor még csecsemő volt. Ugyanolyan az arca, ugyanolyan békés, és ha fölé hajolok ugyanúgy érzem a kis hajának csiklandozását,  és a Matyiillatot. 

Napról-napra ügyesebb és okosabb.... minden napra van valami új. 

Bébialvós képek:

Mostani friss, Apával alvós:

Ui: Utólag rájőve a cím mindenképpen találó, nemcsak Matyi közelgő második születésnapjára igaz, hanem arra is, hogy alig több, mint 1 hónap híján már két kis pihésbuksijú , szundiillatú fog mellettünk szuszmákolni. Alig több, mint 1 hónap múlva, újra ott fogok feküdni egy kórházi ágyon, és mellettem lesz egy apró kisbaba... és szerintem ugyanúgy nem fogok tudni aludni mint akkor, és ugyanúgy ámulatba fog ejteni a gyönyörűsége, és ugyanúgy könnycseppek lesznek a szememben, mint akkor.... Jó lesz újra átélni azokat a perceket:)

Ma reggelre behívóm volt a kötelező 32. hetes ultrahangra. Már az időpont egyeztetésnél éreztem, hogy az a 9 óra normál körülmények között is elég korán van ahhoz, hogy normális tempóban el tudjunk készülni. És akkor még nem is tudtam azt, amit azóta tudok, hogy Matyi alvása teljesen megbolydul, és nem a jó irányba.

Este már fürdés előtt próbáltam belemantrázni, hogy készüljünk, aludjunk, mert reggel időben kell kelni, és nincs idő lustálkodásra. El is aludt viszonylag időben, fél 10-kor már durmolt, ami mostanában normál időnek számít nála. A 3 órás wc-járatomkor még békésen aludt az ÁGYÁBAN, én gondosan betakartam.  De a kimondott szónak márpedig ereje van, csak hát Matyi a korán-t meglehetősen sajátosan értelmezte, és 4kor, amikor már éppen megint jól aludtam volna, halk "Anya, oda!" szólongatáskra ébredtem, mire Apa magunk közé vette a reményeink szerint még félálomban lévő gyermeket. DEEEE, a két ágy közti cirka másfél méter elég volt Mátyás Úrfinak ahhoz, hogy álommanót messze űzze a szeméből, és közénk kerülve nagyon azon volt, hogy a miénkből is kiűzze. Hol engem szólongatott, hol az apját, hol a rokonság valamelyik tagját, majd újra minket, majd előkerültek az állatok, majd amikor ezeket is szépen végigsorolta, akkor elmutogatta, kitapogatta a szemünket, szánkat, orrunkat, fülünket, közbe-közbe inni kért, mert hát a beszédben gondolom kiszáradt  a torka. Időnként sikerült szerintem percekre álomba zuhannom, majd újra fölébrednem, és ez az állapot olyan fél 6-ig tartott nagyjából, legalábbis ekkor még láttam az órát. 

Így a napot sikerült kellőképpen kómásan indítani, persze Matyit úgy kellett negyed 9-kor kipuszilni az ágyból, villámreggeliztetni, villámöltöztetni, és pár perces késéssel sikerült is megérkeznünk a tett színhelyére, ahol gyorsan felszaladtunk (he-he, pláne én) a harmadikra, és még szinte ki sem fújtam magammár bent is voltunk, már ott feküdtem. 

Mindezt csak azért  fontos megemlíteni, mert szerintem az előzmények is közre játszottak abban, hogy kb. 2 perccel a vizsgálat elkezdése után éreztem, hogy kezd a lábamból kimenni az erő. Ekkor már sejtettem, hogy nem lesz ennek jó vége, és kicsit meg is ijedtem, hogy itt fogok mindjárt elájulni, de hát hol jobb helyen, mint egy kórházban. Az uh-s hölgy is észrevette, hogy valami nem stimmel, megelőzésképpen kaptam egy pohár vizet, és nagyobb sebességre kapcsolt a Kisebbik méretezését illetően. Azt még felfogta az agyam, hogy a buksija szépen lefelé fordulva van, beilleszkedve, gondoltam is, hogy ez milyen jó lenne ha lenne némi esélyem a normál szülésre, de így... majd ezek után percekig csak magamra tudtam koncentrálni, majd a végén mikor újra jobban voltam, akkor újra elcsíptem egy "éppen a korának megfelelő" megjegyzést.

Kicsit aggasztanak az ilyen elgyengülések, amik ha nem is túl sűrűn, de azért előfordulnak itthon is velem. Mátéval ilyen egyáltalán nem volt, de a védőnő is, és most is a hölgy azt mondta, hogy ez majdhogynem természetes, pihenni kell, mély levegő, stb...

Méretei:

Nem tudom eldönteni, hogy az anyasággal, a kismamasággal, vagy egyszerűen csak a korral változom. Gondolom mindegyik faktor közrejátszik ilyen -olyan arányban.  A változás több fronton is érzékelhető. 

Az, hogy megváltozott a fontossági sorrend, természetes, és most már bármit csinálunk az az első gondolatunk, hogy vajon Neki tetszene-e. Ha bárhová megyünk, akkor akkor megyünk, amikor Ő nem álmos, nem nyűgös, tehát a topon van, ez mindannyiunk érdeke. De ha esetleg nélküle megyünk valahová (nem túl sűrűn, és általában boltba), akkor is max. 5 percenként eszembe jut, hogy mi lehet most vele. Azt hiszem ez így is fog maradni most már örökké.

Az, hogy a gyerek türelemre tanít, az is természetes. Szerencsére mindjárt itt lesz PocakTesó is, aki tovább folytatja a kurzust, mert van még mit tanulnom. 

Az, hogy néhány óra alvással is van élet, már nem újdonság. 

Hogy el lehet aludni filmnézés közben, ma már ezen sem csodálkozom. Egyre kevesebb  olyan film jön velem szembe, ami elejétől a végéig lekötné a figyelmemet. Hogy ez a mai filmipar, vagy az én hibám,azt nem tudom.

Igenis meg tudom nézni a Vuk-ot 1 nap 3szor is, sőt,  többször is, ha ez kell az Ő lelki békéjéhez, és ahhoz, hogy relatív csend legyen, vagyis ne legyen hiszti. 

Tudok lábujjhegyen főzni, mosni, vasalni, mosogatni, és közben nem kell hogy szóljon bármiféle zene, mint annak előtte. 

Én is tudom élvezni a gyerekzenét, de Ő is tudja a "felnőtt"et. 

Kezdetleges szinten még rajzolni is tudok:)

Tudok majom módjára makogni, oroszlánüvölteni, elefánt módjára trombitálni, ugatni, nyávogni, brekegni, nyeríteni, hápogni, és még egy csomó mindent, amit azelőtt nem tettem. 

A saját ünnepeimre is  Neki kérek valamit, amiről tudom, hogy örülne, vagy épp hiányt szenved belőle. Ha eszembe jut valami olyan, amit Magamnak szeretnék, akkor a következő gondolatom rögtön az, hogy ennyi pénzből, amibe ez kerül, mennyi mindent kaphatna Matyi, és máris nem érzem szükségét annak a valaminek.

A számomra legdöbbenetesebb változásokat mégis a táplálkozásomban veszem észre. Néha félelmetes dolgokat tudok elkövetni. Volt már olyan hogy a kedvenc falatom legfinomabb részét osztottam meg vele. Ilyet azért nem tettem volna azelőtt.  Nyáron sok hosszú év után először ettem kukoricát, amitől eddig még gondolati szinten is rosszul voltam, mert meghagyta.

És ma, azt hiszem elérkeztem a csúcsra, vagy a mélybe (?), mert megettem egy fél tányér ugyancsak maradék tökfőzeléket, amit emlékeim szerint annyira utáltam világ életemben, hogy még az ízére sem emlékeztem. De egész jól főzöm a tökfőzeléket:)

Mi lesz még itt, ha már ketten lesznek????

Matyi jobban van. 

Tegnap egész nap csak kómázgatott. El nem eresztett volna egy percre sem. Csak lapult az ölemben, és bújt. Mesét néztünk, könyvet lapozgattunk. Késő délutánra már egész magához tért, főleg, miután megérkezett apa. Úgy látszik ő a legjobb gyógyszer minden bajra. Ekkor igazán magára talált, igaz a hője is csak 37.5 volt, ami az egész naphoz képest már jelentős javulásnak számított. Mivel kimaradt a vásárlás, így azt ettük ami volt itthon, igazi olasz alapanyagokból készült spagettit, és még süti is került az asztalra, merthogy tegnap volt Apa szülinapja. Igaz, nem ezek voltak betervezve, de hát majd bepótoljuk, különben is, ebben a korban már minden nap ajándék:))) bármikor ünnepelhetünk. Matyi már szinte toporzékolva várta hogy kész legyen a vacsora, egyfolytában hajtogatta, hogy tétta, tétta, pempi, húf, tajt, majd be is puszilt szinte egy egy felnőtt adagot. Ekkor azért már megnyugodtam, hogy ha ekkora étvágya van, akkor nagy baj itt nem lehet. A sütit is segített kavarni, és ő dobálta rá a diót a tetejére, nagyon lelkes volt. 

Az éjszaka már nem kellett lázat csillapítani, így ha az éjfél és 3 óra közötti intervallumot nem számítom, amikor megint névsorolvasást tartott Őfelsége és csak egy kissé ingerült rápirításra hagyta abba, de akkor villámcsapásra, és egy perc múlva már aludt is, akkor egész  jól aludtunk. 

Mára ideért a tegnap hiányolt nyűgösség is, tegnap még mindegy volt mi, csak bújjunk össze állapot volt, ma már semmi se jó. Szóval lehet, hogy mégis valamelyik fog itt a ludas.  Még nem eldöntött.

Tegnap lányos háznál voltunk vendégségbe, Zitánál és Heninél. Matyi a kezdeti megilletődöttségét hamar levetkőzte, főleg, hogy a ház asszonya épp aludt amikor megérkeztünk, így Matyi hatalmas önbizalommal vetette be magát a gyerekszobában lévő játékbirodalomba, és sebtiben mindent magáénak is gondolt. A gond csak akkor kezdődött, amikor Zitahercegnő is csatlakozott a vidám csapathoz, és hogy hogy nem, de éppen ugyanazt a macit szemelték ki mindketten egy kis ölelgetésre. Szegény Zita nem értette, mi folyik itt, ki pakol a szobácskámban tekintettel nemigen vette jónéven, hogy ez az idegen Fiú az ő maciját akarja. Matyi sem értette, hogy ha eddig minden csak az övé volt, akkor most mi ez a nagy osztozkodás, és különben is ő a nagyobb és az erősebb.  A küzdelem végültesti sérülés nélkül, mindkét oldalról egy kis sírással végződött. Eztán történt a fordulat... gondolom megvitatták  maguk között a ki legyen a vezérhím kérdést , mert innentől fogvateljesen problémamentes volt az együttjátszás. Bár én is mondtam Matyinak, hogy kisebbeket és lányokat nem bántunk, lehet, hogy ezt is megértette???? Matyi, mint gáláns lovag, cumit akart gyömöszölni Zita szájába, majd buksisimivel bocsánatot kért az erőszakossága miatt, majd volt közös zenélés, simogatóskönyv olvasás, majd Matyi elvitte egy körre Zitát a dömperben. Zita nagy megelégedettséggel tűrte, hogy húzza őt a dömperben oda-vissza a lakásban, nemhiába Ő nőből van. A napot a felfújható gumiházban fejezték be labdák között, nagy egyetértésben, míg Zita kifelé dobálta a labdákat nagy hévvel, Matyi ugyanolyan slunggal dobálta őket vissza, naja, rend a lelke mindennek:) 

Szép délután volt, és egyben tanulságos is. Matyi az eddig mindig elnyomottból most dominánssá avanzsált, ami elsőre nekem kicsit fura volt és kezelhetetlen, nem vagyok én ehhez hozzászokva, vígasztalni mégiscsak könnyebb, mint fegyelmezni. De hát ebbe is bele kell tanulni. De örültem neki, hogy a kezdeti kis balhé után egész jól elvoltak együtt, nem volt erőfitogtatás, fizikai bántalmazás, sőt... ha Zita kikerült Matyi látószögéből hangosan kereste hogy Ita, Ita!!! , és egész este Itá-zott, meg Babázott, és még reggel is ez volt az első szava. Remélem majd a Kisöccsét is többnyire ilyen szeretettel fogja istápolni. 

Készültek képek, bár az általunk készítetteken Matyinak leginkább csak hátulról látszik a buksija.

A rossz idő beköszöntével kicsit népmesések lettek a napjaink, történik is valami meg nem is, tudnék is írni, meg nem is, szóval olyan minden és semmi egyszerre.  

Képes beszámoló következik Matyi elmúlt néhány napjáról.

Egy ideje rákapott a rajzolásra. Most hogy jön a tél, a hideg, az eső, ez számomra örömteli.

Aztán, Lilu után szabadon, Matyi is segít a háztartásban, többnyire seper, de ha kell porszívózik is, be- és kipakolja a mosógépet (nem mindig ruhával), leszedi a száraz ruhát( és a kevésbé szárazat is) a szárítóról. Szóval ott teszi magát hasznossá, ahol csak tudja, vagy ahol épp eszébe jut. 

Aztán, történt egy kis fazonigazítás, mert bármennyire is rövid és szőke, és kicsi a haja, az őszi szél már igen-igen felborzolta, és akkor igencsak muris látványt nyújtott a mi csaknem 2 évesünk, és hát ez ugyebár tűrhetetlen... egy 22 hónapos is adjon magára!!! Matyi, kezében egy dezodoros flakonnal békésen tűrte a birkanyírást, és szebb lett mint valaha, igazi kisfiú:)

És végül.... a kedvenc képeim:) Mivel Matyira minden délután rátör a mehetnék, tökmindegy milyen idő van, tökmindegy, hogy esik-e vagy fúj, így ő is kapott egy esőmenő szettet, ami egy esőkabátból és egy gumicsizmából áll. Igazán mulatságosan néz ki benne, de imádom:)