2010. 01. 19. 15:05 - írta Bea

Matyi nagy hóimádó lett ezen a télen, tegnap is teljesen megkergült, amikor meglátta, hogy esik a hó. Ilyenkor először csak áll az ablakban, és kurjongat, hogy esik a hó, majd közli, hogy ki kell menni, és már hozza is a csizmáját, veszi a sapkáját. Nincs mese, menni kell. Így tegnap sétáltunk egy hatalmasat, tapostuk a havat. Matyi leginkább a járda szélén jött, a legnagyobb hóban, ott ahová ellapátolták a járdáról a havat. Néha alig bírt benne menni, majdnem a nyakáig kellett emelnie a lábát.

Mivel tegnap nem tudtuk a lapátját kipróbálni, mert hát hóesésben nem lapátolunk havat, így ez a projekt mára maradt. Matyi nagyvidáman ragadta magához a lapátját, és dolgozott serényen. Még hóembert is építettünk, igazi répaorral:) Vagyis inkább én építettem, Máté csak az instrukciókat osztotta lapáttal a kezében, mert attól azért nem akart megszabadulni semmi pénzért.

 

Milek ezekből a havas bulikból rendszerint kimarad, és a szoba melegében Mamával marad, és vagy alszik, vagy pocakot fájlal. Tegnap este elővettük a nyugifotelt, ami Máténak annyira nagyon bejött, hogy hónapokig szinte csak ebben ücsörgött. Annyira nem bírtunk létezni nyugifotel nélkül, hogy amikor vidékre utaztunk, akkor a fotel is értelemszerűen jött velünk, anélkül nem is indultam volna el. Az első próba Milánnak is nagyon bejött, kis hintáztatás után, amiben Matyi is nagy segítség volt, még a hinta-palintát is énekelgette neki, Milek bealudt.

Aztán lassan előveszem a kendőmet is... eddig a sebem miatt nem mertem... nagyon kíváncsi vagyok, hogy szeretni fogjuk-e, vagy hogy leszek-e elég ügyes és kitartó, hogy megszerettessem Milánnal.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

események , hétköznapok , képek , nyugifotel

Eddig 7 komment érkezett ()

  • 1.  Hencsi2008
    2010. 01. 19. 15:51Válasz erre

    Ez Zitának is nagy kedvence volt.Meg a kendő is,pedig mi 6 hetesen kezdtük használni.Remélem,Milán is megszereti majd.Mi még máig kötelező jelleggel hurcolunk:)

  • 2.  NelliAnyu
    2010. 01. 19. 23:36Válasz erre

    Hallod??? Mekkorát nőtt Matyi??!!!!!! Hihetetlen. Nagyon édi hómunkás :-)))

  • 3.  Andi
    2010. 01. 20. 14:51Válasz erre

    Milan tiszta Matyi par hetesen. Tenyleg nagyon hasonlitanak. :)
    Szep hoember. :)

  • 4.  Eriberi
    2010. 01. 20. 15:18Válasz erre

    Annyira szeretem nézegetni a képeiteket... Levinek is mutogatom serényen, hogy milyen icipici egy ennyi idős kispasi, hogy ő is szokja a gondolatot... :)
    Gyönyörű fiaid vannak.... ;)

  • 5.  Bea
    2010. 01. 20. 19:01Válasz erre

    Hencsi: akkor még nem vagyunk kicsúszva a kendőzésből:) Matyival csak kölcsönkendőm volt, azt is már későn kaptam, már ó pár hónapos volt, és akkor már nem maradt meg benne egyáltalán.
    Nellianyu: mindig eszemben van, hogy le kéne mérni, de mindig elfelejtem... de a ruhatárát folyamatosan cserélni kell:)))
    Andi: hasonlítanak, de én már látok köztük különbséget.
    Eriberi: :DDDD köszönjük:) én is annak látom őket:) Levi meg biztos könnyen hozzászokik majd, hogy van egy fia is:)))))

  • 6.  Niki
    2010. 01. 21. 15:07Válasz erre

    Nagyon helyes a kis lapátolós! És a hóember se semmi! De a kis Milán, hát komolyan, tényleg tündéri! Kicsit irigyellek, bár én még messze vagyok a tesókérdéstől.:) Csak ilyenkor, amikor ilyen szépet látok, mindig megdobban a szívem, hogy de jó lenne egy másik is!

  • 7.  bettke83
    2010. 01. 22. 17:23Válasz erre

    jaj de szereti az őcsikéjét,de kis aranyos:)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.